A Tordaszentlászlói Zajongók Ifjúsági Néptánccsoport (1994)
Az 1999-2000-es tanévben új oktató páros vette át az iskola és a ThamóGyula Közműûvelődési Egyesület pártfogolta Zajongók Ifjúsági Néptánccsoport szakmai irányítását. Mint sokan tudjuk, néhány éves múltra tekint vissza ez a táncház jellegű mozgalom, és népszerűségét bizonyítja, hogy az általános iskola padjaiból kikerült diákok egy része hű maradt a csoporthoz és a néptánchoz.

Papp-Szentannai Györggyel a "Falusi fonó" elõadásban
A Papp-Szentannai György által elkezdett rendkívül lelkes, dicséretes oktatómunka akkor került veszélybe, amikor az oktató sokrétű elfoglaltsága miatt le kellett, hogy mondjon a tánccsoport irányításáról. Néhány hetes vajúdás után sikerült (elsősorban a volt oktatónak köszönhetően) rátalálni Both József és Both Zsuzsa személyében az új szakmai irányítókra, akik főállásban, ugyancsak lelkesedéssel és nagy hozzáértéssel tovább építik a csapatot. Ők ketten három éven keresztül táncoltak hivatásos néptáncosokként, így jobb kezekben nem is tudhatnánk a Zajongókat.
Az néptáncot sikerült bevezetni választható tantárgyként is az iskolában az elemi tagozaton, azonban az állam által biztosított óradíjak még az oktatók útiköltségét sem fedezik. Ez a magyarázata annak, hogy a táncoktatásban résztvevő ifjak "tagsági díjat" fizetnek. Az Illyés Közalapítványhoz pályázatot nyújtott be közművelődési egyesületünk a táncoktatás anyagi támogatására, így próbálván lendíteni a csoport anyagi helyzetén.
  
Évszázadokon keresztül a néptánc fennmaradásának nem volt feltétele a zenekar: a mindenkori"cigány" néhány marék paszulyért elhúzta egész éjszaka is. Ma azonban a jól képzett táncház zenekarnak igen drága ára van. Mégis: a legidősebbek még emlékezhetnek, hogy milyen érzés a hegedű, a brácsa és a nagybőgő kísérete mellett legényest, csárdást járni.
  
A Zajongók már többször önálló műsorral léptek fel a tordaszentlászlói kultúrházban, és több meghívásnak is eleget tettek Magyarországon. Felkészülésükhöz kitartást, előadásaikhoz sok sikert kívánunk!

 
A Tordaszentlászlói Kontra Ifjúsági Néptánccsoport (2004)
Az együttes 2004 októberében alakult, azokból a fiatalokból akik alapító tagjai voltak a Zajongók néptánccsoportnak.
Az együttes megalakulása nem volt zökkenőmentes, de a néptánc iránti szeretet legyőzte az akadályokat. A rendszeres próbáknak meglett az eredménye. Többször felléptünk itthon, Tordaszentlászlón, Kolozsváron, Magyarországon.
  
Az oktatók távozása miatt egy éves kényszerszünet után újabb meghívást kaptunk Magyarországra. Új oktatókat kerestünk és találtunk Tohotni Márton és Judit személyében, akik teljes odaadással álltak mellénk, melynek eredményeképpen 2006 augusztus 16-21 között sikeresen résztvettünk a Tolna-Mözsi Néptáncfesztiválon.
 
|