  
Kórustalálkozó
Nem pusztán a hagyományteremtés, de a nagyon régi hagyomány folytatása, „aktualizálása” céljával rendezték meg Tordaszentlászlón azonnal a rendszerváltás után, 1990 nyarán az első Szent László-napi kórustalálkozót.
  
A mondák, legendák, emlékhelyek sokasága is alátámasztja a Szent László-kultusz fontosságát és időbeni folytonosságát, amely évszázadokig meghatározta falu lakóinak szellemi életét, amíg aztán a reformáció hozott valamelyes változást. Régi iratok tanúsága szerint zarándokhely és kápolna is volt, természetesen Szent László tiszteletére, a falu határában, ma nem pontosan meghatározható helyen. Az első kórustalálkozó szervezőit e zarándoklat hagyományának felelevenítése vezérelte, figyelembe véve azt a tényt is, hogy a kóruséneklés hagyománya a XIX. század végéig nyúlik vissza falunkban.
Abban az időben a rendezvény egyedülálló volt, ezért hamarosan komoly hírnevet szerzett, és a vidék kórusai mellett külföldi vendégek is érkeztek évről-évre. A magyarság, a dalosok, a szebbnél szebb viseletek ünnepévé növekedett a kórushangverseny, és volt olyan esztendő, amikor 30 népdalkör, vegyeskar, kamarakórus, gyermekkar is fellépett. A fellépők sokszínű, változatos műsort biztosítanak, a rendezvény vezérelve pedig nem feltétlenül a profizmus, sokkal inkább a zene szeretete, a műkedvelő dalosok számára találkozási-kapcsolatteremtési lehetőség létrehozása.
Minden nyáron, a László-naphoz legközelebb eső szombaton az ezer lelkes falu még ugyanennyi vendégnek kínál színvonalas szórakozási lehetőséget, feltöltődést. A házigazda szerepe a Tordaszentlászlói Vegyeskarra hárul, de a szervezésben szinte mindenki részt vesz, közvetlenül vagy közvetetten. A rendezvény mozzanatai – ünnepi istentisztelet a református templomban, közös éneklés Szent László mellszobra körül, a dalosok felvonulása, a kultúrotthonban késő délutánig zajló hangverseny – évről-évre számos érdeklődőt mozgatnak meg, neves meghívottak szólalnak fel, és nem utolsó sorban az elszármazottak hazalátogatására is jó alkalom a kórustalálozó.
  
Az érdeklődés valamelyes csökkenése pesszimizmusra és optimizmusra is okot ad: egyrészt arról árulkodik, hogy manapság kevésbé van igény az ilyen jellegű kulturális, közösségi megnyilvánulásokra, másrészt viszont annak is betudható, hogy a kórusfesztiválok száma, a tordaszentlászlói példán felbuzdulva, környékünkön jelentősen megnövekedett. A hagyományteremtő szándék tehát megvalósult, 17 sikeres rendezvény tükrében a kezdeményezés szerencsésnek bizonyul, és reményeink szerint ahogyan gazdag múltja, úgy jövője is van.
 vissza a tartalomjegyzékhez
Tordaszentlászlói Tájház és Falumúzeum
A Tordaszentlászlói Tájház és Falumúzeum tekintélyes gyűjteménye hosszú évek munkájának köszönhető: 1967 óta folyamatosan gyűjti és vásárolja Kalotaszeg öröklött anyagi értékeit úgy a faluból, mint a közelebb és távolabb eső más kalotaszegi falvakból.
  
A tárlat sokáig a művelődési ház egy kisebb termében volt látható, azonban így a felhalmozott tárgyi kincs felét sem lehetett bemutatni. Néhány esztendeje azonban, az Illyés Közalapítvány segítségével a Pap utca hangulatos parasztportáinak egyikére költözhetett a Múzeum, így azóta nem csupán tárlók, hanem hagyományos beosztású, hagyományosan berendezett falusi ház ad otthont az állandó kiállításnak, ráadásul ily módon a melléképületek, a mezőgazdaság diktálta életforma szerves velejárói is megtekinthetők. Használati tárgyak, munkaeszközök, edények, bútorok, kézimunkák, viseletek gazdag tárháza ez a Múzeum, amely azon túl, hogy a fennmaradt tárgyi emlékeken keresztül bepillantást enged az egykori kalotaszegi ember mindennapjaiba, szakszerű és érdekes tárlatvezetést is biztosít a látogatók számára.
A Tájház és Falumúzeum mai állapota, sőt teljes léte Boldizsár Zeyk Imre áldozatos, kitartó minkájának köszönhető. A Múzeum önfenntartó intézmény, ezért gyakorta ütközik anyagi nehézségekbe újabb anyagi értékek beszerzése során.
vissza a tartalomjegyzékhez
Legendák és mondák
Tordaszentlászló és környéke gazdag mondákban, legendákban, melyek túlnyomó többsége a Szent László alakja köré szövődött mondakör illetve a szent király kultuszának része. Egy legendafüzér négy „epizódja” kapcsolódik szorosan a faluhoz és vidékéhez. Fontos megjegyezni, hogy – a műfaj jellegéből adódóan – több változata is ismert és elterjedt ezeknek a legendáknak, és bár mindeniknek van valóságalapja, nem mondhatjuk ki egyikről vagy másikról, hogy ez vagy amaz mond igazat – ebben rejlik érdekességük. Szent László kalandjai, amelyek a nép körében legendahőssé, példává avatták, a kunokkal való honvédő csaták emlékezetes jelenetei (a király nevében is megmaradt ezen csaták emléke: „Kunverő” I. László).
 A kőpénzek legendája szerint a királyt és maroknyi seregét a kunok üldözték tájainkon, s lassan utolérték őket. A szent király ilyen nehéz helyzetben Istenhez fohászkodott segítségért, a mennyei sugallat pedig nem késett, s tanácsára a király arany- és ezüst pénzeit a földre szórta, vitézei pedig követték példáját. A kunok pedig lovaikról leugrálva, kapzsi mohósággal szedték az aranyakat. Ám ezt látva, biztonságosnak hitt távolba érve a magyar vitézek is lovaikról leszállva igyekeztek maguknak is szerezni az elszórt érmékből. László, érezve a veszélyt és bízva az imádság erejében, újra Istenhez fordult segítséget kérve. És ekkor nem sugallat, hanem valóságos csoda jelentette a menekvést a pogány kapzsiság ellen: a földre szórt aranyak apró kőérmékké változtak. A népi epika ily módon magyarázza a vidéken ezerszám található kőpénzek eredetét, amelyek valójában ősi tengeri lények meszes maradványai („Numulites perforatus”).
 A legendafüzér második epizódja logikus folytatása az előzőnek, és a Tordai-hasadék keletkezését hivatott magyarázni. Ennek megfelelően az üldözés a mai Torda felett, a hasadék vidékén folytatódik, s a kicsiny magyar csapatot ismét vészesen megközelíti az üldözők hada. Szent László király újból fohásszal fordul Istenhez, amelynek következtében a magyar csapat háta mögött, az üldözők előtt hatalmas tátongó hasadék nyílik, a hegy kettéválik, s a kunok már nem tudják száguldó paripáikat megállítani – menthetetlenül bezuhannak, de a megmaradottak sem tudják az üldözést folytatni, hiszen sziklahasadék választja el tőlük a királyt és csapatát.
 A szerencsésen végződött kaland ellenére azonban László katonái hamarosan zúgolódni kezdtek, fáradságra, szomjúságra hivatkozva lemaradoztak, megálltak. A király pedig ismét csodát tudott tenni, Istenbe vetett hitének erejével: a mai Peterd közelében, a mezőn, egy fehér sziklához lépve levette sisakját, s kardját a sisak fölött a sziklába döfte. A kard okozta szűk nyíláson kritálytiszta, friss, hűs víz buzogott elő, így a megfáradt magyarok ezzel olthatták szomjukat. Hogy a legendából mi igaz, nem tudni, azonban a fehér sziklában egy kard okozta „szúrás” nyoma alatt hatalmas sisak, csizmás lábnyom és lópatkó alakja rajzolódik ki ma is tisztán, utat engedve a csörgedező víznek. A hagyomány ezt a forrást Szent László kútjának, Szent László-forrásnak nevezi. Nagyon kevesen múlott, hogy a forrás nem esett az észak-erdélyi autópálya kijelölt nyomvonalán az előmunkálatok áldozatává, tőle egy kőhajításnyira ma hatalmas munkagépek hordják-gyalulják a földet, a jövőt építve rombolják a múltat. Ha a közvetlen veszélytől meg is menekült, nyugtalanságra ad okot az építendő autópálya vészes közelsége, amely nemcsak a tájat, de a forrás békés varázsát is tönkreteszi.
Ezen legendasor zárómozzanata a település eredetét igyekszik ugyancsak Szent László alakjához kötni, s így szól: a király, Isten iránti hálából elhatározza egy templom, egyház alapítását. Egy kilőtt nyíllal határozza meg a templom leendő helyét, s köréje letelepíti vitézeit. Ez a legenda kevésbé tűnik eredetinek, hitelesnek, ám egy vitathatatlan tény szól mellette: az egyház – tehát a település is - már a XI. században bizonyíthatóan létezik, sőt, Szent László nevét viseli mind a mai napig.
Ugyanezt a legendakört Borbély József, a századfordulón Tordaszentlászló megbecsült igazgató-tanítója az 1880-as években a következőképpen jegyezte le:
„Nem messze van ide az a hegy, ahol a nagymennyiségű kerekidomú csigakövületeket a nép ma is Szent László pénzének nevezi. A monda szerint a szent király az őtet üldöző kunok közé aranypénzt szórt; de amidőn ezek összeszedésére leugráltak, a pénz mind kővé változott át. Az ezen dühbe jött kunok fogvicsorgatva vették űzőbe a már kezeikből kétszer kisiklott királyt, amidőn a hegy élén feltűnt a magyar seregnek a király segítségére siető zöme, melynek a szent király élére állván, az űző kunok csakhamar visszafordultak és üldözöttekké váltak. Mind egy szálig elestek a magyarok erős csapásai alatt, kik táborhelyüket is elfoglalván, nagy zsákmányra tettek szert. A fényes győzelem emlékére nevezték el a hegy ezen részét Király erdejének, s hogy azon kor vallásos igényei is kielégítve legyenek, a szent király a zsákmányból fényes emlék-imolát építtetett a Király erdeje csúcsára. Odább a hegység túloldalán a kunok kezeiből kiszabadult magyar foglyokat megtelepítvén, ott is fényes templomot építtetett, s az így keletkezett falu még ma is a Szent László nevét viseli.”
vissza a tartalomjegyzékhez
|
