Kezdőlapra Magyarfenes Magyarléta Térkép Numulites Szövetkezet Honlap térkép

Erdély különleges képződmény a Föld testén. Ezért illik rá a parafrazált szállóige: "Ha a Föld Isten kalapja, úgy Erdély bokréta rajta." Ebbe a színes bokrétába illik bele az Erdélyi Szigethegység keleti oldalán, a kunverő I. László királyunk nevét viselő Tordaszentlászló is.

Tordaszentlászló Erdély három néprajzi vidéke: Kalotaszeg, az Aranyos-vidék és a Mócvidék találkozásánál fekszik, és a magyar nyelvterületek egyik legszebb, néprajzi és művelődéstörténeti hagyományokban gazdag tájegységének, Kalotaszegnek máig kies oázisa, színes virága. A falu a Maros-, Aranyos- és Kis-Szamos völgyeit összekötő római út mentén, Kolozsvártól délnyugatra 22 km, Tordától északnyugatra 36 km távolságra található; a Gyalui-havasok és az Öreghavas találkozásánál, az Aranyos folyó és a Kis-Szamosvízválasztója közelében jött létre.
Közelebbrõl a helység a Bence-, az Aranyos-, a Szőlő- és a Lengyel-patak által épített keskeny teraszokon települt, és alkot piacteres, több utcás halmazfalut. A csak észak felé nyitott, és a jégkorszak után hegységperemi süllyedéssel keletkezett szűk völgyet: a Szentlászlói-medencét az Erdélyi-szigethegység keleti peremének szelíd körvonalú elõhegyei: a kúp alakú Kapsa, a Kiserdő, a Bencei-erdő, a Nagyerdő, valamint a lentebbi Bükk-erdő határolják, amelyeket úgy öveznek a lombkoszorús erdõk, mint a szentlászlói leányok fejét a gyöngyös párta. A Szentlászlói-medence fõ folyóvize a Fenes-patak, amelyet a helybeliek Szőlő-patakának neveznek. A környező dombok átlagos magassága csupán 450-500 m, de néhányuk a 700 m magasságot is eléri. Az évi átlagos hőmérséklet 7 Celsius fok, az átlagos csapadékmennyiség 700-800 mm között van. A telek nem nagyon hidegek és a nyarak mérsékelten melegek.

Községszinten agro-turisztikai vendégfogadás működik, amelynek keretein belül Tordaszentlászlón 150, Magyarfenesen 100 személy fogadható félpanziós körülmények között, 1-2-3-4 ágyas szobákban, telefonnal és fürdőszobával rendelkező családi házakban. Ugyanakkor megjegyzendő hogy a festői környezetben levő szegényebb települések nem rendelkeznek agro-turizmusra használható épületekkel.

A helyi kisipart főleg a tordaszentlászlói és magyarfenesi famegmunkáló és lakatos műhelyek jellemzik. Ezeken kívül még  autó bádogos, festő és autójavító műhely, kőművesek, ácsmesterek, szobafestők, TV javítók, kárpitos, pálinkafőző tevékenykednek. Magán kisboltok és szövetkezeti üzletek, egy malom és pékség, egy 50 alkalmazottat foglalkoztató ruhakereskedés működik.

Hosszútávú tervek között szerepel  vezetékes ivóvíz bevezetése és szennyvízelvezető rendszer kivitelezése, a község területén a közvilágítás feljavítása, illetve a község területén áthaladó megyei utak karbantartása. Többé-kevésbé megvalósultak már a következők: a háztartási hulladék heti rendszerességgel való elszállítása, gázbevezetés, digitalizált, nemzetközi vonalat biztosító telefonközpont létrehozása, valamint kábeltévéhez való hozzáférés.

 
 
     
A weblapot készítette Mátyás-Péter Győző Minden jog fentartva ~2006~