Szemelvények a Létike eddig megjelent számaiból:
  
Mit jelent a Létike?
1. Lehetne Léta-I IKE azaz létai Ifjúsági Keresztény Egyesület, de mivel ifjúsági csoportunk nem tagja az országos IKE szervezetnek, a név csak arra való utalás, hogy létai keresztyén fiatalok írják a lapot.
2. Helyesebb lenne kicsinyítő képzőt látni a szóösszetételben és Kicsi Létának olvasni. Nem nagy a falu, sőt a környéken talán a legkisebb, mivel azonban a miénk, érdemes szót ejteni róla.
3. De valahol a lét ige is kihallható. Igen, mert létai életünket szeretné tükrözni: múltunkat, jelenünket, terveinket.
Kik írják a lapot?
Egyelőre csupán néhány lelkes fiatal, egyházközségünk ifjúsági csoportjából, de örömmel fogadjuk más fiatalok sorait is . Természetesen szívesen várjuk idősebb testvéreink segítségét is.
Reméljük, hogy a Létike sokaknak örömére válik.
Léta vára
Léta várának (vagy más néven a Ghéczy várnak) festői romjai, mindössze harminc és pár km-re Kolozsvártól, a Kalotaszeg peremén, a Jára patak és Magyarléta falu között találhatók, gyönyörű természeti környezetben, erdős hegyektől koszorúzva, de szabadon, egy sziklás dombon. Magyarléta falucska központjától mindössze 4-4,50 km-es utat kell gyalogolva megtennünk, csupán enyhe emelkedőkkel, hogy szemünk elé táruljanak a festői várromok.
Léta várának történelme
Az elmúlt évszázadok folyamán a vár nem játszott különösebb történelmi szerepet, de ennek ellenére érdekes múltja van.
Építési idejéről nincsenek pontos feljegyzések, de már 1324-ben “Castrum Leta “ néven oklevelekben említik. A XIV . századtól kezdve több alkalommal találkozunk régi oklevelekben Léta várával kapcsolatos feljegyzésekkel
(pl. Castellanus de Leta - 1370, Castrum Letawar - 1405, stb.) .
Királyi vár volt már Károly Róbert király idejében (1308-1342) - de lehetséges, hogy már azelõtt is -, és az is marad a XV-ik század közepéig, s mint több más erdélyi vár, az erdélyi vajdák hatalma alatt állt, vajdai bírtok volt.
Luxembourgi Zsigmond uralkodása alatt a XV-ik század elején Kolozsvár városának adományozta, de nemsokára újra vajdai bírtok lett. A vár hol Torda vármegyéhez (1324, 1500, stb.), hol pedig Kolozs vármegyéhez tartozott (1408,1460, stb.).
1441-ben elsõ Ulászló király Erdélyi Márknak adományozta Léta várát tartozékaival együtt. Egy 1456-ból származó oklevél felsorolja a várhoz tartozó falvak nevét: Léta, Szentlászló, Kisfenes , Hesdát, Barbátfalva, Asszonyfalva, Felsőfüle, Alsófüle, Egres, Hagymás, Kékbükk, Szentkirály, Mogyoróság, Sütmeg és Rákos (Járarákos).
1450 decemberében Hunyadi János (mint kormányzó) Kusalyi Jakcs Mihály vajdának adta a várat, hogy aztán 1456 áprilisában V.-ik László királytól Hunyadi János és Dengelengi Pongrácz család kapja meg a várat. Ekkor lett a Léta várának és tartozékainak egyik birtokosa Pongrácz János, aki később erdélyi vajda.
A XVI-ik század elején a vár és tartozékai a Balassi (Balassa) család tulajdonába került. Amikor Balassi Menyhárt elpártolt János Zsigmond fejedelemtõl, a fejedelem csapatot küld a vár megostromlására.
A várõrség végül feladja a várat (1565), de a fejedelem csapatainak bevonulásakor a föld alatti kamrákban tárolt puskapor felrobbant és a robbanás hatalmas ereje nagyon megrongálta a várat. A várbirtok 1569-ben Kolozsvár város tulajdona, de nemsokára Ghéczy János erdélyi kormányzó lett a vár és várbirtok gazdája, aki Báthory István fejedelemtõl jelentõs zálogösszegért kapta meg Léta várát.
Ghéczy János komoly javításokat végzett a megrongált váron, amelyet védelmi szempontból nagyon megerõsített (1586). Ebbõl az idõbõl származik a Ghéczy vár elnevezés. A kormányzó halála után (1589) leánya Ghéczy Kata örökölte a birtokot, melynek jelentõsége egyre csökkent. Pusztulása a XVIII.-ik század elejére, a Habsburg korszakra tehetõ.
A létai vár (“Castrum Leta”) a kisméretű várak közé tartozott. Romjaiból is megállapítható, hogy szabálytalan négyszög alakú volt és hét részből állt: a belső ( felső) és a külső (alsó) várból. A vár nyugati oldalán a legmeredekebb a szikla, amelyre a vár épült, és csak a keleti oldalán közelíthető meg. A bejárat (feljárat) is ezen az oldalon volt. A belső vár és annak “öregtornya” a létai vár legrégibb részei, mégis napjainkban is ezek dacolnak a legjobban az időjárás viszontagságaival.
A kőfalakon ma is láthatóak a lőrések és az őrfolyosó nyomai. A belső várból védeni lehetett a külső falat is.
A külső vár épebb része egy hatszögű erődtorony a délkeleti szögletben és a kelet felé nyúló falrész. A külső vár megépítése a XVI-ik századra tehető, ugyanis ekkor jöttek használatba a tűzfegyverek.
Régészeti ásatások során felszínre kerültek fenékbélyegzős vagy hullámvonalas cserépedény maradványok, Szent László királyunk arcmásáról és a napkoronggal díszített kályhacsempék, X-XI. Századi nyílhegyek, kőszerszámdarabok, ezüstgyűrűk stb. Ezek a tárgyi bizonyítékok Léta várának létezését jóval korábbra teszik, mint az oklevelekben szereplő első fellelhető évszám igazolja.
Mint általában minden középkori várról, így a létai várról is fennmaradtak érdekes népmondák.
Ghéczy János komor férfi volt, aki csak a rengeteg közepén büszke várában érezte jól magát. Egy alkalommal megszeretett egy csinos kolozsvári polgárnőt, akit elrabolt és a létai várba hozott. Egy idő után megjelent a nő férje, aki az elrabolt és elszeretett feleségét kereste. Amikor a mogorva várúr megkérdezte tőle, hogy mit keres, a polgár ravaszkásan azt válaszolta, hogy egy asszonyt és annak két fülét. A várúr ebből megértette, hogy a polgár kárpótlásképpen a feleségért a váruradalomhoz tartozó Asszonyfalvát és a két Füle (Alsó és Felsőfüle) nevű falvakat kéri.
A polgár megkapta a három falut, aki nem is bánta meg a „cserét”, mert egyszerre gazdag ember lett belőle. Mivel gyereke nem volt, halála után a három falu Kolozsvár városé lett.
Boldizsár Boglárka
Régi iratokban "Castrum Léta" néven fordul elő, de közönségesen csak "Ghéczy várnak" nevezik a Ghéczy nemzetség után. A vár több századokon át ennek a nemesi családnak a birtokában volt. A vár tulajdonosairól több monda is fennmaradt.
Az egyik Ghéczy olyan gazdag és kevély volt, hogy nem tudott mit csinálni a sok aranyával, és elhatározta, hogy építtet magának egy aranybikát. Ghéczy(akit még "Ghiczynek is mondtak) már meghozta a mestereket, azok pedig megépítették az aranybikát. Ghéczy azt akarta, hogy lélek is legyen a bikában. Persze erre a mesterek már nem voltak képesek. A kevély nemes úr három napot adott nekik, ha három nap után sem lesz lélek a bikában, akkor lefejezteti a mestereket. A monda szerint Isten megharagudott, hogy halandó ember az ő dolgába avatkozik, és földrengés keletkezett. Ennek a földrengésnek következtében a bika "megmozdult", jobban mondva elsüllyedt. Még a mai nap is a helybéli babonás románok mikor az eke alatt megcsörren valami, az aranybikára gondolnak.
Kömives Csongor
 vissza a tartalomjegyzekhez
Létai népviselet
Gyakran halljuk mesélni az idősebb embereket, a hajdani szokásokról, hagyományokról, melyek napjainkban sajnos csak szép emlékké váltak. A népviselet is azon emlékek közé tartozik, mely szinte teljesen feledésbe merül, mert alig adódik alkalom, amikor előkotorásszuk szekrényeinkből. Nem is olyan régen, ez másképp volt, ugyan is vasárnaponként, ünnepnap a ládából ezt vették fel a falusi emberek.
Asszonyok és férfiak büszkén viselték a megfelelő ruhadarabokat, akkoriban ez nem tűnt kényelmetlennek. A nőknek a legszebb és legértékesebb ruhájuk a bagazia és az ehhez tartozó ruhadarabok. A bagaziát konfirmáláskor viselték legelőszőr a fiatal lányok és ez után mindig ezt hordták a templomban. A bagazia (szoknya) fekete szaténből (itt szatin) készült, apróra le volt rakva és az aljára piros, kék vagy zöld posztót varrtak. Tartását gazdagította az alatta hordott vászonpendely. A bagaziát elől felhajtották és derékmagasságban kétoldalt feltűzték, oly módon, hogy hátul a színes pántlika-szélességű posztó tölcsér formát öltött. Az így elől látszó pendelyt fehér ruha (kötény) takarta el.
Az asszonyok saját kézzel varrták gyolcsra a vállfűs inget, piros, kék és fekete fejtővel. Az ingen fekete bársony lájbit vagy kicsi varratos mellrevalót hordtak. Az asszonyok és leányok nyakát több soros fekete vagy piros gyöngy díszítette. A leányok haját befonták, és piros pántlikát kötöttek rá, a fejükön pedig pártát viseltek, amely fehér tekla- és apró piros gyöngyből készült. A asszonyok kontyba fésült hajukra keszkenőt kötöttek. Templomba menéskor karjukon kézre való kendőt hordtak.
A férfiak ruhatára ennél sokkal egyszerűbb volt. Bő gatyájuk fehér gyolcsból készült, akár az ingük, amelynek a nyaka és a kézelője ráncba volt szedve. Ingükre fekete lájbit vettek, fejükön pedig fekete kalapot hordta.
A férfiak fekete ezerráncú csizmát, a nők pedig piros szárú ezerráncú csizmát viseltek.
Szomorú, hogy manapság az emberek nem hordják a népi viseletet. Kevesen őrizték meg minden darabját. Pedig népviseletünk segítene megőrizni magyarságunkat, gyökereinket. Nagyobb ünnepeinket pompássá varázsolhatnánk, ha volna bátorságunk újra felvenni.
Kajcsa Kinga – óvónő
vissza a tartalomjegyzekhez
|
