A Magyarfenesi Református Egyházközség
 A többi kalotaszegi településhez hasonlóan a reformáció idején Magyarfenes lakossága is
a megújított vallást választotta, előbb az unitárius irányt, majd a kálvini reformátust. A XVIII. században egyik katolikus földesúr erőszakkal vette vissza a templomot, de egy későbbi békeszerető utódja telket adományozott a reformátusoknak, és Biró András lelkipásztor szolgálata alatt, felépíthették saját templomukat. A templom építését Kolozsvár városa támogatta 144 forinttal, illetve id. Báró Jósika Miklós, ki ugyan katolikus volt, mégis adományozott faanyagot, mészégetéshez fát, téglát, vasat, kőműves mesterembereket fizetett. 13 hónapi munka után, 1821-ben elkészült a képen látható templom. A falusi barokk stílusban épült templomot belül írásos kézimunkák díszítik, két festett bútordarabja, a szószékkorona és az orgona homlokzata épen fennmaradt.
Az egyházközséghez 819 lélek tartozik. Az egyházukért felelősséget érzők két fő vonal mentén végeznek komoly munkát. Egyrészt harcolniuk kell a közösség lelki épüléséért, meg kell küzdeniük a közönnyel. Másrészt fizikai munkával, számottevő anyagi hozzájárulással korszerűsítik a visszaperelt óvodaépületet, és építik mellé a gyülekezeti házat.
Az egyházközség lelkipásztora Lengyel István (Házszám:116, Tel.sz. 374-754), gondnoka: Kun Jáger Ferenc.
|